Június 25-re terveztem egy hosszabb pecát. Hosszas előkészület előzte meg az akciót. Csütörtök este szerettünk volna lemenni a kedvesemmel. Minden össze volt pakolva, 11 körül indultunk volna, de az időjárás szeszélye, egy zápor ezt meghiúsította. Nem túl vidáman, de úgy döntöttünk, hogy hajnalban indulunk inkább.
A napkelte már a tavon ért minket. Alapozó etetés után, elkezdtünk pecázni. (Az etetőanyag ezúttal, főtt, darált, kukorica , főtt búza, aszalt szilvás keverék és gyümölcs aroma volt.) Eleinte jónak bizonyult a mix, nem egészen az első dobás után kapás; meg is volt a kis kárász. A szerelek egyébként a hagyományos, kéthorgos, etetőkosaras ’kombinésön’ volt.
Exponenciálisan csökkent a kapások száma is, így átváltottam bogáncsra, de sajnos ez sem bizonyult jónak. Mellettem egy faszi sorra fogta a halakat, én meg értetlenkedtem. Alig van itt, nem is etetett és mégis fog, én meg semmi. Megkérdeztem mivel tolja, de semmi extra: csonti kukorica vékony előkén. Kb nekem is ilyen volt a szerelékem, de 2 horog miatt, tudtam variálni a csalit; reggel még a giliszta volt a nyerő. Szerintem egy gyenge víz alatti áramlat átsodorhatta az etetőmet pont elé.
8 körül feltámadt a szél, mely kissé csökkentette a jókedvünket. Behúzódtunk a napernyő mögé. Az erős szél miatt feltettem az elektromos kapásjelzőket. Vártam. Kapásom volt egy hosszú szünet és csönd után. Végre. Odavágok, érzem, hogy megvan, és hogy cseppet sem lesz kicsi a jószág. Pontyra, esetleg amúrra gyanakodtam. Alig bírtam vele, elvitte jobbra; pechemre bele a szomszéd szerelékébe. Az amúgy nem túl vastag 20-as damil így is nagy terhelés alatt volt, és a szomszéd – hirtelen tévesen kapásnak ítélt beúszásomra, mielőtt tudtam volna szólni – bevágott, és piff, el is szakadt a szerelékem Ennyi volt csé. Kicsit elkeseredve átmentünk a másik oldalra, ott viszont kegyetlen meleg volt, és elég hamar feladva a küzdelmet már kora délután itthon voltunk. Volt már jobb napunk is, majd talán legközelebb.
