Március 26-án pénteken délután a Tiszabábolnai tavat vettük célba édesapámmal és Totyával. Már délelőtt összepakoltam az utánfutóba, végül késő délután, kora este érkeztünk meg. Mivel este nyársalni szerettünk volna, ezért fa gyűjtéssel kezdtünk. A Tisza enyhén áradt, így a partszéli fás rész nagy része víz alatt volt, ergo a tüzifa nagy része is. Ennek ellenére sikerült eleget gyűjtenünk, hogy egy jó tüzet gyújthassunk. A bemelegítés után az etetés következett. Az új parittyával gyorsan és hatákonyan ment ez a művelet. Kb. 2-3 kg anyag beszórása után elkezdtünk horgászni. Fenéken, finomszerelékkel, klasszikus etetőkosaras, 2 horgos módszerrel. Nem sokat kellett várni az első kapásra, de sajnos sorozatban 4-5 sikertelen rávágás következett. Totya fogta az első halat. Este nem nagyon, de azért mozgolódott a hal, megjöttek az etetésre.
Egy rövid alvást követően reggelt újult erővel horgásztunk, és szépen jöttek is a halak, főleg keszegek. Sok szakadásunk volt, a horgok meg úgy fogytak, mintha valaki enné őket, valószínüleg kagylók voltak. Sebaj, szereltünk és már dobtunk is újra. Jó hangulatban telt a szombat is, és kora délután elégedetten pakoltunk össze, az idei első halfogás is jól sikerült, a termés kb 3-4 kiló keszeg, kárász és törpeharcsa volt.